Számos szempontot figyelembe veszünk az órákkal kapcsolatosan. Ezek közül leggyakrabban a vízállóság funkcióját vesszük figyelembe. Tulajdonképpen azokat az órákat nevezzük vízállónak, amelyek szerkezete nem enged be egyáltalán vizet az óra mechanikájába. Kevesen tudják, de ezeknek a típusú óráknak a múltja egészen az 1920-as évekig nyúlik vissza. Nem sokat kellett várni és megérkeztek a komolyabb vízálló rendszerrel rendelkező búvár órák, amelyek specifikus nyomás alatt sem engedték be a vizet a szerkezetükbe. Napjainkban ezek az órák már rendkívül népszerűvé váltak és nem szükségszerűen csak a búvárkodás miatt veszik az emberek, gyakran előfordul, hogy a búvár órák egyedi stílusa ragadja meg az érdeklődésüket. Legújabb cikkünkben betekintést adunk ezeknek a különleges termékeknek a történelmébe és bemutatjuk, hogyan váltak napjaink egyik legizgalmasabb és funkcióban leginkább gazdag eszközeivé. Tartsatok velünk!:)

Hogyan alakult ki?

Tudjuk, hogy az általános karóra, alapvetően a zsebórát igyekezett leváltani még a 18. században. Azonban az akkori karórának meg voltak a maga hátrányai. A legnagyobb probléma az volt, hogy a pontatlanul összeszerelt , nem csak a víz, hanem a por és a kosz is könnyedén beszivárgott. Általában a nem megfelelően illesztett koronán keresztül jutott be az óra mechanikájába a szennyeződés. Természetesen ebben az esetben is a különböző manufaktúrák közti verseny és a felmerült igények engedtek szabad utat a technikai fejlődésnek. A világon elsőként a Rolexnek sikerült nagy áttörést mutatni az óra vízállóságára vonatkozóan.  A Submarine órán (nem összekeverendő a később híressé vált submariner-rel) egy külső védő tokot helyeztek el, amely hermetikusan lezárta az eredeti óratokot, ezáltal sikerült egy jól működő, bár kezdetlegesen vízálló órát létrehozni.  Az egyetlen probléma az volt ezzel a megoldással, hogy minden alkalommal, amikor be szerették volna állítani az időt, vagy hozzá akartak férni az óra mechanikájához, le kellett szerelni ezt a külső védelmi tokot. 

A fejlődés új mérföldköve

A felhasználói élmény miatt teljesen egyértelmű volt, hogy a „dupla” tokos megoldásnak nincs túl nagy jövője. Mivel nem lehetett ezeket az órákat megfelelően beállítani a külső tok leszerelése nélkül, ezért nyilvánvalóvá vált, hogy magát az óra eredeti szerkezetét kell megváltoztatni, illetve megerősíteni, hogy elérjék a vízállóságot. François Borgel óratok készítő hozta el 1891 és 1903 között az innovációt, mégpedig úgy, hogy egy védő gyűrűt helyezett el az óramodellen, amely körbeölelte a lünettát és az óra mechanikáját. Ezzel szerencsére sikerült megoldani a külső óratok okozta kényelmetlenségeket. Azonban még változatlanul fenn ált a koronán keresztül beszivárgó anyagok okozta károsodás. Viszont 1925-ben sikerült elérni a vízálló korona létrehozását. Ez a technológiai újítás Paul Perregaux ás Georges Perret gondos tervezéséhez fűződik. Érdekesség, hogy az a személy, aki felismerte az általuk készített új koronában rejlő potenciált, nem más, mint a Rolex akkori ügyvezetője, Hans Wilsdorf volt. Ő volt az, aki azonnal meg is vásárolta a technológiát és már a Rolex név égisze alatt értékesítette tovább.  Nem sokkal később a technológiák ötvözésével megszületett az Oyster, az első olyan vízálló óra, amely méltán vált rendkívül híressé. 

Az új szegmens kiaknázása

Körülbelül 1930-ban, motivációt merítve a Rolex sikereiből, számos nívós óramanufaktúra felfigyelt az új piaci lehetőségekre a vízálló órák területén. Különösen az Omega és a Cartier. Utóbbi mára már bőven a luxus kategóriába tartozik. Ahogy teltek az évek, a búvárkodás is kilépett az eddigi főleg katonai területen való megjelenéséből és a polgári lakosság számára is kedvelt sportág lett. Annak ellenére, hogy akkoriban még egyértelműen nem egy kiforrott sportágként volt ismeretes a búvárkodás, az óraipar számára is nyilvánvaló volt, hogy óriási potenciál rejlik a búvár órákban. Továbbá kiderült, hogy a még korlátozottan vízálló Rolex és Cartier óráknál szignifikánsan jobb és biztonságosabb termékekre lesz szükség. Pontosan ennek az igénynek a kezdeti formálódásában került képbe az egyik legjobb búvár órákat gyártó cég, az Omega.

Az Omega Marine története

Az első olyan búváróra, amely a komolyabb kihívásoknak és nyomásnak is ellenállt az Omega Marine volt, amit 1932-ben dobtak piacra. Ennél az óránál visszatért, a már korábban használt külső óratok, amely a tényleges vízállóságot eredményezte, de egy sokkal szofisztikáltabb megjelenésben. Bár korához képest eltérő és kissé elavult technológiát használt az óra, mégis ez volt az első „igazi” búváróra a világon, amely megfelelő volt a komolyabb mélységekben végzett búvár tevékenységnek is.  A koncepciót, a tokhoz kapcsolódó bőrszíj tette teljessé, amely immunis volt a sós víz okozta károsodásokra. A Rolex korábbi marketing tevékenységén felbuzdulva az Omega sem rejtette el a külvilág elől az óra funkcionalitását. Különböző, nagy nehézségű megmérettetéseknek és teszteknek vetették alá a Marine-t.  Olyan kihívásoknak, amelyek abban a korban még elképzelhetetlenül nehéznek és megvalósíthatatlannak bizonyultak. Például, 1936-ban, néhány órájuk perceket töltött körülbelüli 85 fokos forró vízben, ezután egyből 30 percre 70 méter mélységbe eresztették őket az alig 5 fokos Geneva tóban, ami felülmúlta a legmeredekebb kihívásokat elképzelők fantáziáját is. Miután letelt a fél óra, és kivették a szerkezeteket a tóból, azok természetesen tökéletesen funkcionáltak. Ez a kísérlet pedig igazán híressé és különlegessé tette a Marine-t a maga korában.

Omega Marine Standard

10 évvel a Marine sikereit követően, az Omega bemutatta a következő szériáját, a Marine Standard órát. 1939-ben mutatták be a korábbi modell újra tervezett és megjelenésében is megváltoztatott óraszerkezetét. Alapvetően az volt a cél, hogy a Marine egy sokkal hétköznapibb és általánosabb megjelenésben díszelgő formatervét emeljék át az Omega kollekciójába, ugyanakkor megtartva annak gazdag funkcionalitását. Az ötlet majdhogynem sikerrel járt, viszont az új modell csak 20 méterig volt teljesen vízálló, amely koránt sem volt hű az elődje sikereihez mérve. Mindazonáltal vitathatatlan tény, hogy sikerült egy olyan formában megjelentetniük a Marinert, amely a hétköznapi emberek számára is megfelelő volt, és ez volt az igazán nagy mérföldkő a Omega történelmében. Idővel egyre inkább sikerült tovább fejleszteni ezt a technológiát, és innentől kezdve jobbnál jobb adatokkal rendelkező órák születtek a cég háza tájáról.

Összegzés

A fentebb említett cégeknél minden nagyobb márkának meg volt a maga egyedülálló megoldása arra, hogy a tok és a korona közti réseket, amelyeken korábban beszivárgott a víz, sikeresen eltávolítsa. Mivel újabb és újabb próbálkozások történtek, így minden egyes modell egyre eredményesebb és funkcionalitásában gazdagabb lett. Talán ők sem voltak még tisztában vele, hogy azokban az években az összes olyan főbb szempontot sikerült feltárni a tökéletes búváróra létrehozásához, amelyeket a mai napig figyelembe vesznek a különböző óramanufaktúrák. Tény, hogy ezeknél az óratípusoknál a víznyomás egy adott mélységben talán az egyik legnehezebben megoldható probléma a mai napig, és ez az, ami kifejezetten különlegessé teszi ezeket a szerkezeteket. Lényegesen egyszerűbbé tenné a búvár órák történelmének megítélését, ha egyetlen szimpla modellt tudnánk felhozni, mint első búváróra, mindazonáltal, ahogy ti is megfigyelhettétek, a helyzet ennél egy kicsit bonyolultabb. Természetesen, a cikkben szereplő minden óramárka szereti azt hangsúlyozni, hogy ők alkották meg a legelső búvár órát, de a funkciókat tekintve, koránt sem lehetünk azon az állásponton, hogy ezt megkérdőjelezhetetlen tárgyilagossággal ki tudjuk jelenteni. Egy azonban biztos. A mai napig az egyik legkedveltebb és legérdekesebb mechanikájú szerkezete a búváróráknak van, és feltalálásuk kétségtelenül egy óriási mérföldkő az óragyártás történelmében.

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Rólunk