Baselworld 2017

2017. március 28. 09:51 - Phone Fanatics

Ez az év egyik legnagyobb órás rendezvénye, ahol számos luxusmárka felsorakoztatja a legjobb termékeit. A idén is lélegzet visszafojtva várta, hogy a Rolex, az Omega és Tag Heuer márkák az idén milyen új darabokkal lepi meg a rajongóit. Persze, még ma is akadnak olyan új feltörekvő márkák, amelyek komoly figyelmet követelnek. Ilyen például a Blancpain Tribute, ami egy igazán különleges órát mutatott be. Legújabb cikkünkben feltárjuk milyen egyedi darabok kerültek a legnemesebb márkák közül bemutatásra. Összegyűjtöttük nektek azokat az órákat, amelyek megjelenése a legnagyobb jelentőséggel bírt a kiállításon.

baselworld-2017-baselworldabtw-ablogtowatch-graphic-7.jpg

1. Rolex Sea-Dweller 126600

Több pletykát is hallhattunk róla, hogy a Rolex a Sea-dweller kollekció 50. évfordulójára egy teljesen új órát fog bemutatni. Nos, a pletykák igaznak bizonyultak, hiszen megjelent a 126600 – as óra, amely minden valószínűséggel az egyik legjobban eladott órák közé fog tartozni. Az előző órához képest ez lényegesen nagyobb és egy teljesen új szerkezetet is kapott.

1.jpg2. Rolex Cosmograph Daytona

A Daytona kollekció három gyönyörű darabbal fog bővülni, melyek mindegyike aranyból készült. Sárgaarany, rózsaarany és fehérarany kiadásban kerülnek a piacra. Az igazi érdekesség, hogy a megszokott szíjakat egy új Oysterflex váltja le ezeknek az óráknak az esetében. Kétségtelenül ismét lehengerlően gyönyörű és egyedi óradarabokkal találkozhattunk.

2.jpg3. TAG Heuer Autavia Heuer 02

Az Autavia különlegessége, hogy a Tag Heuer megkérdezte a rajongóit, hogyan képzelnék el az új kiadást ebből az órából. Tulajdonképpen a visszajelzések alapján készült el a design, ami egy igazán egyedülálló döntést volt a márka részéről. Rendkívül impozáns megjelenése mellett a Heuer 02 – es halálpontos kaliberét használja.

3.jpg4. Omega Speedmaster, Seamaster, & Railmaster

Az Omega kedvelői mindenképpen elégedettek lehetnek, hiszen a Speedmaster 50. évfordulójára három új modell is érkezik a márkától. A Speedmaster, a Seamaster 300 és a Railmaster kollekciója is kiegészül teljesen új óramodellekkel. A cég nagy gondot fordított rá, hogy ne legyenek nagyszabású design változtatások. Fontosnak tartották, hogy hű maradjon az órák megjelenése a korábbi modelleknek, ezért főleg a technológiában modernizálták őket. Mindhárom óra hivatalos kronométer tanúsítvánnyal rendelkezik.

4.jpg5. Casio G-Shock

Nem kérdés, hogy a G-shock a Casio egyik legnépszerűbb órája. Emlékeztek még a tavalyi 6000 dolláros darabra? Idén is érkezik a kollekciónak egy új darabja, amely elsősorban technikai újításokat tartalmaz. A megjelenésben minimális változtatások voltak, viszont a „Casio connect” egy olyan újítás az órában, amely lehetővé teszi, hogy Bluetooth-on keresztül tudjon kommunikálni az óra a telefonnal, így mindig a legpontosabb időt mutassa.

5.jpg6. Tudor Heritage Black Bay

A Tudor igazán jó minőséget kínál egy Rolex árának töredékéért.  A márka kedvelői között egyértelműen az egyik legnépszerűbb modell a Black Bay és ennek az órának az új kiadását csodálhattuk meg a Baselworld kiállításon. A korábbi modellekhez képest az egyik legnagyobb újítás, hogy dátum kijelzővel is rendelkezik.

6_1.jpg7. Rolex Yacht-Master II 40mm Everose

Végezetül egy a Rolex márka szerelmeseit is végletesen megosztó órát mutatunk be. A Yacht Master egy kifejezetten sportos óra a brandtől, azonban a megjelenése nem feltétlen erről árulkodik. Különösen, hogy a számlap 32 különböző színű drágakővel van kirakva, amely kissé túlzó giccsnek hathat még azok körében is, akik kifejezetten nagy kedvelői a figyelemfelkeltő óradaraboknak.

7.png

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Rólunk

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://watchandfashion.blog.hu/api/trackback/id/tr4012374869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása