5 tipp, hogy a karórád sokáig jól működjön!

2017. július 08. 13:37 - Phone Fanatics

Egy új karóra vásárlása mindig nagy öröm, ám ahhoz, hogy az új szerzemény hosszú időn keresztül a legjobb formáját mutassa, szükség van egy kis odafigyelésre és néhány szabály betartására. Mostani írásunkban ezekről lesz szó:

1. Figyelj oda a takarításra

Az óra szépsége megőrzésének egyik elmaradhatatlan eleme a néhány naponta megejtett takarítás. Gyakran találkozunk olyan karórákkal, amelyek felülete (főleg igaz ez a rozsdamentes acél példányokra), 2-3 éves korukra jelentősen összekarcolódik.

oratisztitas.jpeg

Ez főképp annak köszönhető, hogy a rájuk került koszt szépen beléjük dörzsölték tulajdonosaik. Ez egyébként a szíjakkal is megesik, van, hogy az apró kosz-szemcsék szépen beleépülnek a szíjba, mivel hetekig-hónapokig senki sem figyelt oda a takarításukra. Pedig ez egyáltalán nem bonyolult, elég, ha 2-3 naponta egy benedvesített, puha ronggyal tisztára törlőd az órát, ezzel is eltávolítva róla a szennyeződéseket.

2. Vigyázz az üvegre!

Azt nem állítjuk, hogy feltétlenül hímes tojásként kell bánni egy karórával, de kétségtelen tény, hogy az üveg védelmére nagy szükség van. Elég egy rossz mozdulat és könnyen azon találatod magad, hogy az üveg bereped és alaposan elcsúnyul az egyébként igen pofás karórád.

Szerencsére már elmúlt az az időszak, hogy plexi borítsa az órák előlapját, így a legtöbb edzett kristályüvegből készül, ami azért bizonyos fokig ellenálló. Ez azt jelenti, hogy egy kisebb dörzsölés, leejtés még nem okoz gondot, de egy odavágás vagy éles tárggyal való találkozás szinte biztosan nyomot hagy. Nem véletlen, hogy a drágább típusok már zafír kristályüveggel készülnek, ez mindennapi használatban biztosan nem sérül meg.

3. Óvakodj a különféle kemikáliáktól

Autót szerelsz? Esetleg nekiállsz az otthoni nagytakarításnak? Akkor érdemes inkább levenni az órát, hiszen a különféle olajak és vegyszerek könnyen kárt tehetnek az apró eszközben.

mazda-mx-5-nd-miata-car-watch-review-citizen-f900-satellite-wave-gps-ablogtowatch-42.jpg

Különösen figyelni kell a bőr szíjakra, hiszen egy erősebb takarítószer a felületre kerülve akár percek alatt csúnya kárt okozhat, azaz szinte biztosan folt marad utána.

4. Tudd meg, mennyire vízálló az órád

Szinte nincs olyan karóra, amely ne állna ellen valamilyen szinten a víznek, ennek mértéke azonban típusfüggő. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a piacon egyaránt árulnak csepálló és akár búvárkodásra alkalmas darabokat. Bár ezek vízállósága nagymértékben eltér, szinte biztos, hogy a dobozukon mindkettőnek találkozhatunk valamilyen, a vízállóságot népszerűsítő felirattal. Az átlagfelhasználót ez könnyen megtévesztheti, pedig nem mindegy, hogy az óra elviseli, ha ráesik az eső, vagy akár a tenger mélyén is pontosan mutatja az időt. Az alábbi ábra kiválóan megmutatja, hogy az egyes, az óra dobozán lévő feliratok mit jelentenek:

water-resistance-rating-charts-5.jpg

5. Soha ne szereld szét magadtól az órát

Hiába csábító, hogy csak 1-2 csavar tartja, egyáltalán nem ajánlott házilag szétszedni egy karórát. Sajnos mi is találkoztunk már olyannal, hogy az ügyfél arra panaszkodott, hogy az elemcsere óta rendellenesen működik az óra és amikor közöltük, hogy vigye vissza oda, ahol ezt elvégezték, bökte ki, hogy bizony ő volt. 

p2190060.JPG

Valószínűleg valamit elvétett a csavarhúzóval, ez okozta az óra meghibásodását. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha beviszi egy közeli óráshoz és ott 1-2 ezer forintért elvégzik a szükséges elemcserét!

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Szeretnél még többet olvasni tőlünk? Iratkozz fel hírlevelünkre!

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://watchandfashion.blog.hu/api/trackback/id/tr8712649031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a Nanga Parbat rabjai 2017.07.09. 22:03:15

Érdekes tanácsok voltak...eszembe nem jutott volna egyik sem...

fda 2017.07.09. 22:21:21

Esetleg érdemes lett volna ideírni hatodiknak, hogy sose törj diót az órádon, vagy hogy ne dobd tűzbe.

Minek ír, akinek semmilyen gondolata nincsen? Pénzt kap érte? Vagy kényszeríti valaki?

Cirrus 2017.07.09. 22:39:40

Ezek szerint egy 5 méterig vízálló órában esetleg óvatosan kezet lehet mosni, pár cseppet még kibír, zuhanyzáshoz pedig 100 méteres vízállóság kell (ugyanúgy, ahogy fürdéshez, vagy pár méteres könnyűbúvárkodáshoz)...

2017.07.10. 06:59:07

@agyramegy: Vicces fiú :)! A mechanikus óra meglehetősen nagy nyűg. Van a gyűjteményemben, de sosem leszek a rabja. Azok nem órák, hanem technikai csodák.

2017.07.10. 07:02:19

@Cirrus: Igen. Ugyanis, a ráírt vízállóság egy statikus adat. Ha 5 méter vízoszlop nyomást kibír, akkor egy zuhany rózsából rácsapodó nyomást már nem biztos.

PonDrow 2017.07.10. 08:59:35

A vízállósági táblázat szerint nincs különbség a 3 ATM és az 5 ATM órák vízállósága között. Ami azért bizonyára nem igaz. :)
A többi dolog is ennyire hiteles lehet... :D

PonDrow 2017.07.10. 09:02:02

Ja és még valami. A vízálló órák tömítése kb. 3 évig bírja tartani a tömítettséget. Utána cserélni kell azt is.
Elemcsere: 1000 Ft, elemcsere gyári tömítőszett-cserével: 8000 Ft. (Seiko/Pulsar/Lorus)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.10. 14:55:08

Ne hagyd az asztalon, mert elviszi a macska.

Ez nem vicc, valódi eset.

Cirrus 2017.07.10. 15:12:09

@cselaxi: Akkor a jelölés félrevezető. WR xM =/= x méterig vízálló. Akkor minek írják rá? Írják rá a nyomást, vagy találjanak ki piktogramot. A vasalóknál pl. sikerült, a ruhára sem vasalási hőmérséklet van írva. Lehetne pl. 1 csepp, 2 csepp, stb. Nem mintha nekem számítana, még kézmosásnál sem szokott általában rajtam lenni, bár nem emiatt veszem le.

ProsTata 2017.07.10. 15:59:08

Az miért nincs köztük, hogy "cserélj elemet!"?

ProsTata 2017.07.10. 16:01:05

5 atm óráim simán alkalmasak voltak úszásra.

Szabványok 2017.07.10. 23:28:18

A "zafír üveg" Al2O3, ami elég kemény anyag. Keményebb a fémeknél, keményebb az üvegnél, sőt keményebb az SiO2-nél, a kvarcnál, magyarul a homoknál. Nem karcolódik.
Hasonlóképpen érdemes acél ház helyett titán házas órát venni. Könnyebb, keményebb és nem allergén.

Én búvárkodtam már "100m" órával is, de tény, hogy búvárkodni búvárórával (sőt búvárkomputerrel) kell, amely mutatja a mélységet és még sok minden mást, kezelhető a víz alatt és tényleg arra tervezték, hogy 40m mélyre lemerüljön vele az ember.

Viszont normál úszásnál is ázott be "100m" órám, mert nem volt jó a tömítés. Érdemes elemcserekor megméretni, mert tudják mérni a vízmentességet, mégpedig úgy, hogy nem megy tönkre, ha még sem vízmentes. (Először levegőben nyomás alá helyezik, majd vízbe teszik és nézik, gyünnek-é buborékok. Ha gyünnek, akkor bement a nagynyomású levegő.)

Sok "vízmentes" óra csak akkor "vízmentes", ha nem kezelik. Ha nyomkodják a gombjaikat a víz alatt, akkor ott bemehet a víz. Ennek is érdemes utánanézni!

Sipi81 · http://www.egalizer.hu 2017.08.09. 17:14:01

@Szabványok: "Hasonlóképpen érdemes acél ház helyett titán házas órát venni. Könnyebb, keményebb és nem allergén."
Én ezt pont fordítva tudom, a titán pont hogy picit puhább anyag, mint az acél.
süti beállítások módosítása