Mi, mit jelent? 10 fogalom az órák világából!

2017. augusztus 22. 23:08 - Phone Fanatics

Még csak érdeklődsz az órák iránt? Esetleg van már egy, de nem vagy tisztában azzal, hogy mit is jelentenek a dobozán lévő feliratok? Nos, mostani cikkünkben épp ebben próbálunk meg neked segíteni, hiszen új sorozatunk első részében összegyűjtöttünk 10 olyan órás fogalmat, amely gyakran felmerül kérdésként:

1. Mi is az az óratok?

8787-vs.jpg

Gyakorta előfordul, hogy az emberek összekeverik az óra számlapjával, pedig az óratok nem más, mint az óra szerkezetét és számlapját körül ölelő ház.  Legfontosabb feladata, hogy megóvja az óra mechanikáját és esztétikus megjelenést kölcsönözzön a karórának. Az óratokok manapság számtalan méretben készülnek, így apró női és komoly, tekintélyt kölcsönző darabok is készülnek, akár hasonló szerkezettel is. Azt ugyanakkor nem árt tudni, hogy amikor feltüntetik egyes óráknál az átmérőt, az a korona nélküli értéket jelöli.

2. Mit nevezünk koronának?

A korona funkciója nem más, minthogy a segítségével beállíthassuk magát a karórát, illetve az automata szerkezetű karórákon az óraszerkezet felhúzását is ezzel végezhetjük el. A legtöbb karórán egy koronát találunk, ám előfordulnak olyan, fejlettebb típusok, ahol ezekből több van, így egyenként beállíthatjuk az időt, elindíthatunk egy stoppert vagy épp léphetünk a naptárban. Magának a koronának több különböző fajtája is van, ilyen például csavaros vagy a menetes típus, ezekkel az óra vízállóságát igyekeztek javítani. Ezeknél a típusú óráknál gyakran találkozhatunk koronazárral is, melynek segítségével menetesen rögzítik a koronát, így az 20-100 bar nyomásnak is könnyedén ellenáll.

3. Milyen az automata szerkezet?

piagetaltiplano43_3.jpg

Az automata szerkezet nem más, mint az a mechanika, amely nem igényel tőled beavatkozást, vagyis nevéhez méltóan automatikusan működik. Leggyakrabban a a mozgási energiát használja fel, így ha az órát minden nap viseled, úgy hosszú időn keresztül, bármiféle beavatkozás nélkül működik. Az ugyanakkor megesik, hogy egy-két napnyi polcon pihenés után megáll, így ha gyakran cserélgeted az órákat, javasolt egy óraforgató beszerzése.

4. Miért kvarcóra a kvarcóra?

Ha azt mondjuk, hogy kvarcóra, valószínűleg nem sokan kapják fel a fejüket, hiszen ez a kifejezést szinte mindenki hallotta már. Azt ugyanakkor valószínűleg csak kevesen tudják, hogy miért is épp kvarcórának hívják a kvarcórát. Nos, ez a kvarc szerkezet miatt van, amely a kvarckristály rezgéseit felhasználva mutatja az időt. Eredetileg az 1920-as években, a rádiótechnológia fejlődése során jöttek rá arra, hogy a kvarckristály egy elektronikus oszcillátorban (vagyis rezgéskeltőben) használva rendkívül pontosan tartja a rezgésszámát. Ez pedig azt jelenti, hogy az idő mutatására is felhasználható. Ahhoz azonban, hogy a rezgésből a felhasználó számára is látható mozgás legyen, egy osztóra van szükség, amely pontosan 1 másodperces időtartamokra osztja le ezt a frekvenciát. Ezt pedig aztán jelként továbbítja, így a másodpercmutató minden egyes jelnél ugrik egyet, így jelezve, hogy bizony telik az idő. Mivel a kvarc szerkezet elektromossággal működik, így időnként szükség van az elemek cseréjére. Cserébe viszont rendkívül pontos, hiszen egy tipikus kvarcóra legfeljebb 15 másodperccel tér el a pontos időtől havonta. Sőt, manapság már ez sem feltétlenül igaz, hiszen egyes prémium minőségű kvarcórák esetén a saját maguk pontosságát is képesek javítani. Mindezt úgy csinálják, hogy  a kvarckristály frekvenciájában mutatkozó eltérést is figyelembe veszik, ezáltal bőven tudnak javítani a 15 másodperces átlagos eltéréstől.

5. Olvastam, hogy van olyan, hogy óra kaliber. Az mi?

a-lange-sohne-caliber-l043_5.jpg

Bár a kaliber szót általában a egy adott lövedék átmérőjének meghatározására használják a köznyelvben, bizony az órás mesterek sem néznek rád furán, ha ilyen kifejezéssel állsz eléjük. A kaliber ugyanis az óra belső szerkezetét jelenti, vagyis például az automata szerkezetet egyes esetekben automata kalibernek is nevezik.

6. Mit jelent a kronográf?

Akárcsak a karóra, úgy a kronográf szó is gyakran elhangzik a közbeszédben. Nos, a kronográf nem más, mint egy olyan óra, ami adott időperiódusok mérését teszi lehetővé. A leggyakrabban ezért a stopperfunkcióval azonosítják, de sok típusnál más időszakaszt is mérhetünk a segítségével.  Ennek a funkciónak is több különböző formáját ismerhetjük meg. Az egygombos kronográf esetén elindítani, megállítani és nullázni tudjuk a mért időszakaszt. Az összeadó vagy kétgombos segítségével több akár későbbi részfolyamatot is összegezni tudunk.

7. Mi az az öröknaptár funkció?

a-lange-sohne-1815-rattrapante-perpetual-calendar-watch.jpg

Az öröknaptár nem más, mint az a naptárfunkció, amelynél a dátum kijelzése egy előre meghatározott programozás szerint történik meg. Ez azt jelenti, hogy az óra pontosan követi a hónapokat illetve a szökőévek változásait is figyelembe veszi. 

8. Mitől vízálló egy adott karóra és mik ezek az értékek a dobozon?

Nos, természetesen attól vízálló egy karóra, hogy elviseli, ha víz alá tesszük. Az azonban, hogy meddig bírja ki (például, hogy egy fürdést vagy búvárkodást), már két tényező határozza meg. Egyrészt természetesen fontos, hogy hány méterig vízálló az adott óra, de annál is lényegesebb tényező, hogy hány bár nyomásig képes zavartalanul funkcionálni. Sok esetben csak a mélységet vesszük figyelembe, pedig általában a nyomásra való érzékenység egy sokkal lényegesebb funkciója ezeknek az óráknak, különösen, ha célzottan búvárkodáshoz szeretnénk használni. Íme, egy kis segítség ezzel kapcsolatosan:

  • 30m=3ATM=3bar: kézmosás
  • 50m=5ATM=5bar: fürdés. Ne használd ott ahol nagyobb víznyomás érheti az órát.
  • 100m=10ATM=10bar: úszás, fürdés, zuhanyozás, vízbe ugrás. Szintén nem alkalmas vízi sportokhoz.
  • 200m=20ATM=20bar: úszás, fürdés, zuhanyozás, vízbe ugrás, vízi sportok, könnyű búvárkodás
  • 1000m=100ATM=100bar: úszás, fürdés, zuhanyozás, vízbe ugrás, vízi sportok, mélytengeri búvárkodás

9. Mi az a retrográd kijelzés?

dsc3769-copy.jpg

Retrográd kijelzésnek nevezzük azokat a megjelenítési formákat, amelyek esetében a mutató egy félkört, nem pedig teljeset ír le. Amint a félkör végpontjához érkezik, automatikusan a kezdőpontra ugrik vissza. Alapvetően a hetek napjainak kijelzésére szokták használni a különböző óra típusoknál, de kétségtelenül még számos mérésre is alkalmas. A szerkezet különlegessége, hogy a működéshez egy rendkívül komplex és pontos mechanikára van szükség, ezért biztosak lehetünk benne, hogy időtálló és minőségi rendszert használunk, hiszen a tökéletes pontosság ebben az esetben is komoly odafigyelést és precizitást igényel.

10. Miért jó, ha zafírüveg védi az óra számlapját?

A zafírüveg (egészen pontosan a zafír egy szintetikus formájából előállított óraüveg) nagy előnye, hogy rendkívül karcálló, így a mindennapi használat során az óra karcmentes marad. Használatával tehát nem kell tartani attól, hogy például egy rossz mozdulat után csúnya karistolás éktelenkedik a számlap felett. Hátránya viszont, hogy törékenyebb a nála lényegesen jobban karcolódó plexinél, tehát nem árt vigyázni a leejtéssel.

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Szeretnél még többet olvasni tőlünk? Iratkozz fel hírlevelünkre!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://watchandfashion.blog.hu/api/trackback/id/tr1812773272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

registerz 2017.08.23. 21:00:16

A vízben lévő nyomásérték 10 m-enként 1 bar plusz a vízparton lévő nyomás, ami 1 bar. Tehát 30 m mélyen 4 bar, 50 m mélyen 6 bar, 100 m mélyen 11 bar, 200 m mélyen 21 bar, 1000 m mélyen 101 bar a nyomás.

igazi hős 2017.08.23. 21:47:36

@registerz: Ez egyrészt igaz, másrészt teljesen érdektelen. Mivel az órát normál légköri nyomáson rakják össze, ezért benne 1 bar nyomású levegő van. A víz pedig a nyomáskülönbség miatt jut át a szigetelésen. Ha a légköri nyomás 10 bar lenne, akkor is pontosan ugyanennyire lennének vízállóak az órák.

szombi 2017.08.23. 22:22:17

Aki 1000m mélyre lemerül (egyébként 830m a rekord) annak van jobb dolga is, mint az óráját nézegetni. Sőt, a nehézbúvár felszerelésre kétlem hogy rá lehet húzni egy karórát. Ez kb. olyan mint a kínai kis magnóra nagybetűkkel írt "1000W!!!" felirat. Semmire se jó.

silverrant 2018.03.30. 00:25:00

Jöhetne még néhány fogalom magyarázat :)
süti beállítások módosítása