Karórába fektetnél? 6 típus, amit megéri gyűjteni!

2017. augusztus 27. 20:01 - Phone Fanatics

Sokan sokféle okból kezdenek el órát gyűjteni: van, aki hobbiból, más pedig anyagi megfontolásból dönt úgy, hogy több órát is tart otthon. De vajon egy szakértő mit vásárolna? Ariel Adams, a neves “A blog to Watch”  portál szerkesztője által összeállított listából hatot válogattunk ki, amelyeket szerintünk is megérné gyűjteni, ha az ember órákba fektetné a pénzét. Vigyázat, itt az 1 milliós óra nem számít drágának!

6. Omega Speedmaster

maxresdefault_1.jpg

Nem meglepő, hogy a listára felkerült az Omega Speedmaster is, hiszen ennek az órának nem mindennapi pedigréje van: ez az az óra, ami több alkalommal is eljutott a világűrbe! Ráadásul nemcsak, hogy fent járt a világűrben, de az Apollo 13 csapata többek között ennek a modellnek köszönheti, hogy épségben visszatértek a földre! Vagyis joggal mondhatjuk, hogy egy, a karórák történelme szempontjából kiemelkedően fontos darabról van szó. Persze nemcsak az űrbéli kaland, de önmaga okán is figyelmet érdemel a Speedmaster. A NASA által hitelesített óra ugyanis -160 és + 120 celsius fok között működik hibátlanul, vagyis simán el lehet vele indulni egy laza kis űrsétára. Nem véletlen, hogy a mai napig vannak olyan űrhajósok, akik az űrutazás előtt egy Omega Speedmastert húznak a csuklójukra.Az azonban kétségtelen tény, hogy egy ilyen óra nem olcsó, darabjáért legalább 850 ezer forintot kell fizetni használtan, egy új 2-3 millió forint körül van.

5.  Rolex Submariner

rolex-submariner-wristshot.jpg

Vitathatatlan tény, hogy a búvár órák egyik legkiemelkedőbb modellje a Rolex Submariner. Messze a legjobban ismert és kedvelt termékek közé tartozik. Ráadásul az óra történelme sem mindennapi, hiszen a kollekció első darabját 1969-ban mutatták be. Természetesen minden olyan funkciót megtalálhatunk rajta, amelytől a búvárok kedvencévé vált. Ilyen például a számozott lünetta, mellyel a merülési időt mérhetjük, a szerkezet pedig akár 100 méter mélységig is tökéletesen vízálló és makulátlanul látható.  Nem meglepő, hogy a Rolex a nagy siker következtében folyamatosan fejlesztette az évek során ezeket az órákat és a jelenlegi modellek akár elképesztő, 3900 méterig is vízállóak! Egy-egy használt példánynak megkérik az árát, a legolcsóbb darabok ugyanis 1 millió forintot kóstálnak.

4. Jaeger-LeCoultre Reverso

p02pwn6p.jpg

Ezt az órát sokan a világ első sportórájaként tartják számon, hiszen egyedi kialakítása lehetővé tette, hogy még rázós helyzetekben is viselhető maradjon. Ezt egy ötletes mechanikával oldották meg. A Reverso ugyanis nevéhez méltóan elforgatható tokkal rendelkezik. Mindez lehetővé tette, hogy sportolás közben egy mozdulattal eltüntethető legyen az óra sérülékeny felülete, így még esés vagy az ellenféllel való ütközés esetén sem kellett attól tartani, hogy betörik az üveg. Nem véletlen, hogy ma sem olcsó egy ilyen óra, a legolcsóbb használt példányokért is 600 ezer forintot kell fizetni.

3. Breguet Type XX

bbld7ad_img.jpeg

Ízlés ide vagy oda, az biztos, hogy a Breguet Type XX a világ legszebb pilot karórái közé tartozik. A különleges karóra stílusos külsejét annak köszönheti, hogy eredetileg az 1950-es években a francia hadseregnek tervezték, csak később jelent meg belőle a civil kiadás. Vagyis egy igazi “célszerszámról” van szó, amit a Breguet egy kis luxussal is feldobott. Adams szerint azért is éri meg egy ilyen órára beruházni, mert a Breuget típusai között igen jutányosnak számít a Type XX, hiszen a sorozat egyes példányai már 1 millió forintért megvásárolhatók a használt piacon.

2. Lange & Sohne Datograph Up/Down

bbld21u_img.jpeg

Hosszú távra keresel egy minden nap viselhető klasszikus karórát? Akkor jól jársz a Lange & Sohne modelljeivel, hiszen a német gyártó több évtizede készíti a klasszikus karórák rajongóinak a kiemelkedő minőségű időmérőit. Nem kivétel ez alól a Datograph sorozat sem, amelyből Adams szerint a Datograph Up/Down példányait érdemes megvásárolni. A típus előnyei közé tartozik a márkától megszokott kiemelkedő építési minőség, az elképesztően finom mechanika és a különleges erőtartalék-jelző is, amely megmutatja, hogy meddig bírja még szuflával a karóra. Persze a Lange & Sohne Datograph Up/Down egyáltalán nem olcsó, használtan is legalább 15 millió forintot kérnek érte.

1. Voutilainen karórák

kari-voutilainen-hisui-watch-620x640.jpg

A Voutilainen annyiban különbözik a lista többi tagjáról, hogy itt nem egy konkrét óráról van szó, ugyanis az egész kínálat gyűjtésre javasolt. Ez mondjuk nem meglepő annak fényében, hogy a finn órakészítő mester,  Kari Voutilainen egyedi órái 30 millió forintos ártól indulnak. Ha viszont valaki elkölti ezt az összeget egy Voutilainen karórára, az biztos lehet abban, hogy órája 10-20 év múlva is ugyanannyit - ha nem többet- ér majd. A mi kedvencünk a fenti képen is látható, a neves japán kortárs művész, Kitamura Tatsuo segítségével készített Hisui. Az óra számlapját  ugyanis egy aranyból készült mozaik borítja, ami igazán egyedi megjelenítést kölcsönöz ennek a gyönyörű darabnak. Nem meglepő, hogy az árát is megkérték, 3 évvel ezelőtti bemutatásakor 225 ezer svájci frankot, azaz 60 millió forintot kértek ezért az egyedi darabért. Most garantáltan többet ér.

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!

Szeretnél még többet olvasni tőlünk? Iratkozz fel hírlevelünkre!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://watchandfashion.blog.hu/api/trackback/id/tr6212783962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGy 2017.08.30. 10:16:32

Ha Voutilainen mester órái 3000 Ft-ba kerülnének, akkor mindenki ordenáré giccsnek tartaná....

watch2017 2017.09.06. 20:04:10

Nem igaz, hogy nem tudja cikk írója, hogy az első Submarinert 1954-ben mutatták be. Az eszem megáll.
süti beállítások módosítása