Nem is olyan régen jelent meg a blogon a kedvenc filmjeink legendás óráit összegyűjtő írás, amely igen sokatokat érdekelt. Ezért úgy gondoltuk, itt az ideje a folytatásnak, ezúttal egy ötös válogatást készítettünk, amelyben szerintünk érdekes és persze emlékezetes órák szerepelnek a filmvászonról:
5. Drive- Gázt! - Patek Philippe Calatrava
Már eleve kult filmnek készült, az is lett belőle: a Drive azonnal rajongók millióit csábította a képernyők elé. Ebben nem kis szerepe volt Ryan Goslingnak is, akit a kellékesek mindig a helyzethez leginkább illő öltözékkel láttak el. Amíg azonban a ruhatár változott, egy elem mindig közruös volt: ez pedig az általa viselt karóra!
Ugyan a filmben sohasem esik szó róla, hogy milyen órát használtak, az alkotók elárulták, hogy egy Patek Philippe modell, a Calatrava jelentette az alapot. Mivel azonban ez egy értékes óra és a forgatások során több darabot is összetörtek volna, a jelenetek felvételekor replikákat használtak.
4. A bolygó neve: Halál - Seiko Giugiaro 7A28-7000
Azok után, hogy a rajongók imádták az 1979-es a nyolcadik utas: a Halált, az alkotók egy minden eddiginél jobb folytatás elkészítésének láttak neki. Ez nemcsak a történetben, de a kellékekben is jelentkezett, így többek között a listánkba bekerült Seiko óra is a filmnek köszönheti a létezését.
Az emberölő állatok és óriási úrhajók világába ugyanis nem illett volna bele egy hagyományos karóra, ide igazi strapa-órára volt szükség. Az olasz Giorgetto Giugiaro által tervezett Seiko Giugiaro 7A28-7000 megfelel ennek, hiszen az oldalából kiálló gombjai és bumszli méretei alapján az ember elhiszi, hogy nem törik össze az első ütközet során. A Ripley által viselt órát maga a Seiko sem felejtette el, 2015-ben ugyanis kiadtak belőle egy 30. évfordulós változatot is.
3. Batman: Kezdődik! - Jaeger-LeCoultre Reveso
Eredetileg még a Val Klimer által megformált Bruce Wayne csuklóján találkozhattunk a Jaeger-LeCoultre Reveso órájával, amit aztán Christopher Nolan is visszahozott a saját képére formált Batman trilógiában. Mi tagadás, jó választás volt, hiszen az elegáns óra jól illik Christian Bale csuklójára, aki mind a három részben viselte a stílusos időmérőt.
Érdekesség, hogy a Sötét lovag: Felemelkedés debütáláskor a svájci gyártó egy limitált kiadást is piacra dobott az órából, amelyen még a denevérember logója is megtalálható volt. A trilógia harmadik részében ezzel összhangban már a feldíszített óra szerepelt.
2. Man in Black - Hamilton Ventura XXL
A Man in Black története már önmagában megkövetelte az alkotóktól, hogy különleges karórát adjanak a két főszereplőre, J és K ügynökre. A Will Smith és Tommy Lee Jones által megformált karakterek ezért a Hamilton Ventura XXL egy kissé módosított verzióját viselték a felvételek alatt.
Mindez azért nagy szó, mert a futurisztikus karóra nem 1997-ben, hanem 1957-ben jelent meg, azaz már a felvételek idején is 40 éves volt! A Ventura XXL rajongói között nem mindennapi személyeket találunk, a kronográf nagy kedvelője volt Elvis Presley is.
1. Szellemirtók - Seiko M516
Akárcsak a Man in Black-ben, a Szellemirtókban sem egyetlen szereplő viselte a filmhez kapcsolódó karórát, hiszen Peter, Egon és Ray csuklóján is ugyanaz az eszköz szerepelt. Ez pedig nem volt más, mint a Seikon M516, vagyis más néven a Voice Note, amely nevéhez méltóan hangjegyzetek rögzítését támogatta.
Ezt a funkcióját gyakran használták a szereplők is, nem véletlen, hogy a film után jelentősen megnőtt az érdeklődés az óra iránt, a kultusza pedig a rajongók körében a mai napig tart.
Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon!
Szeretnél még többet olvasni tőlünk? Iratkozz fel hírlevelünkre!